“Minden reggel úgy megyek ki hozzá a kennelbe, hogy azon imádkozom, ne legyen életben - mindkettőnknek jobb lenne.” Ezt a mondatot egyszer egy rendkívül lelkiismeretes és elkötelezett állatbarát szájából hallottam egy súlyosan beltenyésztett, epilepsziás, elmebeteg (agyi elváltozást mutató), szellemileg visszamaradott, szocializálatlan, emberrel és állattal szemben aggresszív kutyáról. Szörnyű, kegyetlen szavak? Igen, azok. Ugyanolyan szörnyűek és kegyetlenek, mint a felelőtlen állattartók keze alól és lelketlen szaporítók embertelen telepeiről kikerült beltenyésztett állatok élete. A rágcsálókat ez a probléma úgyanúgy sújtja, mint más fajokat, sőt; azt kell mondanunk, a beltenyészet náluk mindennapos. Ma reggel két állatunktól kellett búcsút vennünk, akiknek súlyos – és a leadó gazdájuk által nem közölt – idegrendszeri zavarai nagy valószínűség szerint “több körös” beltenyésztés eredményeképp alakultak ki.
Vadóc és Pöttöm, a két kis törpehörcsög mindössze pár napja érkezett hozzánk két társukkal. Soványak voltak, alulfejlettek, és sejtettük, hogy vannak egészségügyi problémáik. Az egész család hasonló genetikai terheltséget hordozhatott, mert mind a négy állat hátsó testfele némileg alulfejlett volt, és Vadóc és Pöttöm esetében nem erőteljes, de azért észrevehető mozgáskoordinációs problémákat észleltünk. Pöttöm nem tudta használni jobb hátulsó lábát; elsőre úgy tűnt, régi gerincsérülésből maradt vissza a bénaság, mert törésre utaló jelek nem voltak. Bekerülésük után rögtön láttuk, hogy az állatok között állandó a konfiktus és folyamatosan verekszenek, ezért külön elhelyezést kaptak, megnyugodtak, és a kezdeti ideges ugrálást, amit enyhe koordinációs zavarok is kísértek, többet nem produkálták, így arra jutottunk, hogy az csak az állandó verekedések okozta kimerültség és az általános leromlott állapot folyománya volt. Pedig most már világos, hogy az állatok régóta idegrendszeri problémákkal küzdöttek, csak a gazdájuk ezt vagy nem vette észre, vagy elfelejtette velünk közölni...
Gondozójuk írta:
Tegnap (okt.27.-én) délutánra kaptam időpontot az Állatorvosi Egyetemre, hogy az új védencek átessenek a szokásos vizsgálaton. Mindenki meglepően jól volt. Cseresznye nyugodt volt, ahogy eddig is, Pöttöm a vizsgálat során már mind a 4 lábára(!) ráállt, szaladt; még fájlalta, de már használta. Az orvos megtapogatta és azt mondta, rendellenesnek tűnik a jobb hátsó lábában az izmozat és az idegek, ezért pár napig mindenképpen figyeljük, hogyan használja a végtagját és mutat-e fájdalomreakciót, hogy megítélhessük, hozzá kell-e nyúlni, esetleg műtétre szorul-e.
Vadóc elég bágyadt és nyugodt volt, első (és utolsó) alkalommal nem akart megharapni senkit. Nem tűnt parazitásnak, de mivel folyamatosan vakaródzott és néha ingerülten hempergett, felmerült a kezdődő rühatkás fertőzés gyanúja, így mindhárom hörcsög parazitamentesítőt kapott (ivermectint), Vadóc és Cseresznye injekcióban, Pöttöm a füle mögötti “spot-on” csepegtetéssel. Az állatok a kezelés után jó kedélyűek voltak, de a karantént és a folyamatos megfigyelést természetesen folytattuk. Amikor hazaérkeztünk, mindegyikőjük azonnal hatalmas szaladgálásba és evésbe kezdett, és ez ment egészen hajnalig. A hajnali órákban, reggel 5 körül észleltem, hogy Pöttöm epilepsziára emlékeztető remegést, rohamot produkál, ami nem akart múlni. A többi állatot is ellenőriztem, és láttam, hogy Vadócot szintén hasonló remegés kínozza és vadabb, mint eddig bármelyik alkalommal, valószínleg az erősödő fájdalmak miatt. Nem értettem, mi lehet a baj, hiszen az ivermectinnek nem lehet ilyen mellékhatása, és semmi olyan eleséget sem kaptak, ami mérgezést válthatott volna ki, így a baj forrását nyilván máshol kell keresni. Felöltöztem, autó híján, a gyorsabb odajutás érdekében hívtam egy taxit, és a Non Stop Állatklinikára vittem őket, ahol a doktornő a vizsgálat eredményei, az előző napok megfigyelései, az állatok rossz általános állapota és a rossz kórjóslat alapján az eutanáziát javasolta, mint az egyetlen humánus megoldást. Vadócnak még nagyon minimális (2-5%) esélye lett volna a túlélésre gyulladáscsökkentők és vitamin injekciók beadásával, de az állat akkorra már állandósult sokkos állapota miatt egy ilyen kezelés eredményessége is megkérdőjeleződött. Nyilvánvaló volt, hogy az állatok szenvednek és erős fájdalmaik vannak, így átengedtem őket a szivárványhídon: reggel valamivel hét óra előtt Vadóc és Pöttöm (feltehetőleg anya és fia) örök álomra szunnyadtak. Cseresznye és Lord, a két megmaradt állat azóta megfigyelés alatt áll.
Nem tudjuk elégszer mondani, de ezen szomorú eset kapcsán elmondjuk újra: ha az állat, amit le kívánnak adni nekünk, betegségben szenved, viselkedési zavarai vannak, furcsa tüneteket produkál, ezt semmiképpen se hallgassák el előlünk! Mi egyetlen állatot sem utasítunk el csak azért, mert beteg, sőt, a veszélyeztetett helyzetben lévő állatok előnyt élveznek a várólistánkon! Az állat állapotával kapcsolatos információk elhallgatása könnyen jelentheti az állat halálra ítélését, hiszen ha az előélet, az eddigi betegségek és tünetek, az anamnézis nem ismert, akkor a legjobb, legtapasztaltabb állatorvos sem tud csodát tenni. Ezeknek az állatoknak talán megmentette volna az életét, ha idegrendszeri problémáikról felvilágosítást kapunk, és így - célzott vizsgálatok után - megfelelő kezelést kapnak volna kezdettől fogva. Sajnos ezt már sosem fogjuk megtudni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése