Zorro elment

Vasárnap reggel örökre elment Zorro, a patkányfiú.

Szegedről került hozzánk társával, Ferivel együtt 2010 őszén. Már másfél éves volt, így sejtettük, hogy nem lesz velünk sokáig, de nem gondoltuk volna, hogy ilyen gyorsan itthagy minket. A sors fintora, hogy Feri tűnt betegesebbnek, őérte aggódtunk inkább, Zorro mindig fitt volt és vidám, és bár alapvetően ő is félős volt és visszahúzódó, jobban tűrte az emberi érintést, mint Feri. Ezzel együtt sosem lett belőle emberfüggő, gyömöszölhető fotelpatkány, de kedves, távolságtartó karaktere a maga módján elbűvölő volt. Ő és Feri sosem indultak valami jó eséllyel a gazdikeresésben, hiszen idős és nem tökéletesen szocializált állatok voltak. Mindössze egyetlen gazdijelölt érdeklődött irántuk a hozzánk kerülésük óta, de sajnos ő már későn tűnt fel a színen: Zorro már gyógyíthatatlan beteg volt és kezelés alatt állt, így nem akartuk kitenni a költözés, környezetváltozás okozta stressznek.
Pár héttel ezelőtt Zorro egyik napról a másikra elkezdte húzni az egyik hátsó lábát. Először úgy tűnt, csak megrándította, de egyre nehezebben és nehezebben használta, majd pár nap múlva gyakorlatilag lebénult mindkét hátsó lábára. A röntgen világossá tette, hogy Zorro spondylosisban szenved, vagyis a gerincén erős kopás és meszesedés kezdődött, aminek egyenes következménye volt a hátsó testfél bénulása. Mivel az állat kedélyállapotával egyébként nem volt baj, jó volt az étvágya, és üríteni is probléma nélkül tudott, megkezdtük a kezelését, szteroidokat és fájdalomcsillapítót kapott. Persze tudtuk, hogy ez az állapot nem húzható a végtelenségig, de minden állattal szemben az az elvünk, hogy amíg az állatnak öröme van az életben, nincsenek csillapíthatatlan fájdalmai és van esély a gyógyulására, addig gondoskodunk róla, és nem altatjuk el. Sajnos azonban Zorronak nagyon gyorsan romlott az állapota, a harmadik szteroidos kezelés már nem használt. Szombat estére apatikus lett és nem volt hajlandó enni, a fájdalomcsillapítót sem tudtuk belédiktálni. Akkor már sejtettük, hogy eljött az ideje... Vasárnap reggelre a mellső lábai is részben lebénultak, és félig kihűlt. Hiába tettük infralámpa alá, láttuk, hogy nem tud, nem akar tovább küzdeni. Az utolsó pár órában erős fájdalmai voltak, így mivel javulásra semmi esélyt nem látott az állatorvos, úgy döntöttünk, humánusabb lesz elengedni Zorrot.
Isten veled, Zorro, a szivárványhíd túloldalán már semmi sem fáj...