2010. május 8., szombat

Összefoglaló: Egy igazán sikeres hónap

Az elmúlt időszakban szinte csupa örömteli dolog történt kis csoportunk háza táján.

A Noé Állatotthon április elején a Zoodomban tartott örökbefogadó napot, itt láttuk meg Tatjánát, az albínó patkánylányt. Két nappal azelőtt adta le a gazdája, egy hatalmas csomóval a hasán. Tatjánát a gondozásunkba vettük, az állatorvosi vizsgálat pedig megállapította, hogy emlődaganata van, ezért sürgős műtétre és hosszabb kezelésre szorul. Mára már túl van az első műtéten, a daganatot sikeresen eltávolították, a műtéti seb teljesen begyógyult, Tatjána pedig napról napra egyre szelídebb és nyitottabb. Az állat történetét itt olvashatja; az állat blogján pedig részletesen is figyelemmel kísérheti Tatjána mindennapjait!

Tatjána

Ficak még nálunk lévő kölykei, Freia, Cressida és Violetta gyönyörű, játékos patkánylányokká cseperedtek. Kár, hogy nem nagyon jelentkeznek értük az új gazdik...

Violetta

Freia

A Gyálon a téli hidegben egy kuka mellett hagyott kis tengerimalacok sorsa végre rendeződött: Cukkini, Brokkoli és Gombóc is gazdihoz került. Igazi sikertörténet az övék! 2009 telén valaki halálra ítélte őket, mert létszám felettiek voltak, véletlenül „besikerültek” vagy egyszerűen csak nem tetszettek a „gazdinak”. Egy állatbarát befogadta őket, felvette velünk a kapcsolatot, és a három fiatal malacka végre gondos kezekbe került. Cukkini vemhes volt, három malackát hozott a világra, akikből kettő már új családjánál lakik. Ezek a hányattatott sorsú állatok eleinte problémásak és nehezen kezelhetőek voltak, a megfelelő gondoskodás és odafigyelés azonban meghozta gyümölcsét. Most végre mindhárman új családjuknál élvezhetik a jól megérdemelt nyugalmat!

A rettenetes zsúfoltságból elhozott deguk is mind gazdisak már. Pocok és Piroska a Noé egyik régi önkénteséhez került, Barkát és Borókát pedig egy tapasztalt degutartó fogadta örökbe egy idős állat mellé. Nagy öröm, hogy ennek a kilenc kis állatnak sikerült rendeznünk a sorsát – csak az a szomorú, hogy hármójuk életét már nem tudtuk megmenteni (erről a március 15.-ei webnaplóban olvashat).

Szintén nagy örömünkre szolgál, hogy a jelek szerint a hörcsögök igen nagy népszerűségnek örvendenek az állattartó lakosság körében. Hörcsögeink ugyanis villámgyorsan „elkelnek”: a nemrég bekerült 4 dzsungáriai törpehörcsög egy nap alatt új otthonra talált. Bár így lenne minden állatunkkal!

Gozó, a tengerimalac lány új gondozóhoz költözött. Reméljük, nemsokára az álomgazdi is feltűnik!

Gozó

És most nézzünk néhány levelet a postaládánkból!

Hógolyó, az albínó tengerimalac gazdája írt nekünk:

"Sziasztok!

Már régebben ígértem képeket a tőletek örökbefogadott Hógolyóról, aki nálam Hóvirág lett. :-) (Tulipán mellé mégiscsak jobban illik, pláne hogy kora tavasszal hoztam el tőletek.)

Egészséges, mint a makk, nagyon virgonc kiscsaj lett! Növekszik is lassacskán, már fél kg! :-) Tulipánnal, igaz, még nem felhőtlen a kapcsolatuk, gyakori a morgós-kergetőzés, de mindig rendeződik a dolog, és komoly veszekedésig sosem fajul el. Annak ellenére, hogy Tuli mindig próbálja bizonygatni saját fensőbbségét, Hóvirág ragaszkodik hozzá. "Vész" esetén rögtön mellé bújik, és ha valamelyikőjüket kiveszem, rögtön hangosan sípol, keresi és minden áron vissza akar jutni hozzá. Velem még kissé félénk, de haladunk! Hagyja magát megsimogatni, ha látja, hogy jövök, nem mindig bújik el azonnal. Ölben még nem marad sokáig, max. 2-3 perc, aztán tűzön-vizen át visszafelé törekszik a helyükre. De szép lassan fejlődünk!

Egyébként bátrabb, mint Tulipán. Új környezetben ő indul először felfedező útra. Annyira cuki, ahogy éberen, minden "esetleges támadásra" felkészülve, folyamatosan "motyogva" elindul, mindent megnéz, mindenbe belemászik, megszagol stb. És ha eleget "mondott", akkor esetleg Tulipán is elindul a nyomában. Szóval nagyon aranyos(ak mind a ketten), fejlődik, és bár sokat kell még tanulnia, bátorodnia, de jó úton járunk!

További jó munkát nektek: Ági"

Hógolyó, aki már Hóvirág

Hóvirág és Tulipán

A két kis patkány, Izolda és Virginia új gazdija írta:

Sziasztok!

Gondoltam, írok nektek, hogy hogy vannak a "csöppségek" már igazán nem mondhatom őket annak! :) Rengeteget esznek, sokat birkóznak és sokat alszanak is :) Jól kijövünk, szoktak rajtam mászkálni, jól meg szoktam őket simogatni is:) kapnak sokféle finomságot is, aminek mindig nagyon örülnek! Szereztem be nekik ágakat is, most azt rágcsálják állandóan, és ugrálnak rajtuk :) Mellékelek róluk képeket, hogy lássátok, hogy milyen szép nagyra nőttek már azóta, mióta elhoztam őket:) Új nevük is van, az albínót(Izolda) Emmának kereszteltem, a fekete zoknist (Virginia) meg Sárának Annyira imádom őket! Örülök, hogy elhoztam tőletek, remélem még sok-sok más gazdit is boldoggá tehetnek a többiek, akiket még örökbe fogtok adni :)

Izolda alias Emma


Virginia alias Sára

Tengerimalac-fronton is érkezett egy levélke:

Sziasztok!

Mimi gazdája vagyok :) Gondoltam megosztom az élményeimet a malackával kapcsolatban!

Mimi remekül érzi magát, sokat eszik, teljesen nyugodt jószág. Málna malacom először ridegen fogadta, egyik reggel vesztek csak össze, de nem bántották egymást, csak hisztizett valamelyik :) Málna azóta kiegyensúlyozottabb, nem visít már olyan sokat, van kivel lekötnie a plusz energiáit. Néha még dürrög Mimire, aki kb tudomást sem vesz róla :) Ilyenkor rászólok Málnára, hogy ezt fejezze be, és akkor megint minden oké :) A hülyeséget már eltanulták egymástól (de ez mindig így van) :) Ha bármi kérdésetek van, vagy meg szeretnétek látogatni, állok elébe!

És köszönöm h befogadhattam Mimit, jó választás volt! (legközelebb csatolok képet is kettejükről!)

Üdv Nektek, Zsófi

Nincsenek megjegyzések: