2010. január 24., vasárnap

Egy sajnálatos baleset

Ez a hét sem telt el események nélkül, amelyek között van örömteli és van sajnos kevésbé szerencsés is.

Hogy a pozitívumokkal kezdjünk: Bodza, a kis fekete szíriai aranyhörcsög megérkezett új otthonába, ahol annak rendje s módja szerint birtokba vette a neki szánt terráriumot.

Frédit, a múlt héten mentett angóra tengerimalacot közben költöztetnünk kellett, mert befogadójánál sajnos szőrallergia lépett fel. Szerencsére éppen bővült a csapatunk egy új önkéntessel, aki tapasztalt tengerimalacos révén át tudta venni Frédit. Mind Frédi, mind Nudli nagyon szépen javul, nem csak egészségüket, de kezelhetőségüket illetően is; úgy tűnik, megfelelő környezetben, szerető és gondoskodó gazda mellett teljesen normális, jó kedélyø tengerimalac válik belőlük. Nudli háta is javulgat, de kezelése még nem ért véget; Frédinek szerencsére elmúltak az emésztőrendszeri tünetei, és a szőre is sokkal szebb, mint egy hete volt.

Vasárnap délelőtt hoztunk volna el néhány altatásra ítélt kis patkányt Szombathelyről, de odaúton sajnos karambolozott a kocsink. Szerencsére nem történt személyi sérülés, de az állatokért így nem tudtunk elmenni, és sajnos úgy tűnik, egy időre nélkülöznünk kell az autót is, vagyis az állatok szállítását mésképpen kell megoldanunk. Az mindenesetre biztos, hogy vidéki kiurccanásokra most sokáig nem lesz lehetőségünk.

Nincsenek megjegyzések: